~ VKD - Viktor Kiraly Daily ~
(:

Voice: ettl tart Kirly Viktor

2015.10.12. 08:42, barbee-bius

A vilgsiker kszbn ll Kirly Viktor budapesti koncertjre a csald j bartja, Andy Vajna is kvncsi volt. A kormnybiztos s Vajna Timi mr az amerikai utat tervezik, hogy a finlban lben szortsanak rte.

risi rdeklds vezte mlt szombaton este Kirly Viktor budapesti koncertjt. Egy tt sem lehetett leejteni a belvrosi New Orleans Clubban, ahol nagy tmeg vrta a vilgsiker kapujban ll, srmos fiatalember sznpadra lpst. Viktor hiba aratott mr az els dalval hatalmas sikert az amerikai Voice-ban, szernyen nyilatkozott a Borsnak.

– Nem tudom elkpzelni magam vilgsztrknt, de lmodtam rla prszor. Nem tudom, mivel jrhat annak lenni, de nem is szeretnk belegondolni, milyen lehet nyolc testrrel jrni. Ha eljutnk a vilgsikerig, csak azt szeretnm, hogy elismerjenek, mint zenszt, s ebbl meg tudjak lni – mondta Viktor, akivel az elmlt hetekben nagyot fordult a vilg, s a legmerszebb lmai vltak valra azzal, hogy a zenei pldakpeit megismerhette.

– Ezt nem lehet feldolgozni, nem is tudom, mita lmodom arrl, hogy ilyen emberekkel tallkozzam, s megmutassam magam elttk, de n magam biztos nem jelentkeztem volna. St mikor megtudtam, hogy Linda benevezett, nem voltam boldog, de aztn persze hls voltam s nagyon kszltem a versenyre. Fltem, hogy mi lesz, ha nem fordul meg egy szk, s mit szlnak majd itthon.

Rajta kvl mindenki gy gondolja, hogy sztralkat, a nztren helyet foglal Andy Vajna is.

– Remlem, hogy sikerl neki, mert nagyon tehetsges. Kint sokkal nagyobb a verseny, tbb a tehetsg, de Viktor tud sznvonalat tartani velk, s ha kitzte a clt, dolgozik rte, mirt ne lehetne vilgsztr? – mondta a kormnybiztos. Neje, Vajna Tmea hozztette: Biztos benne, hogy Viktor a Top 4-ben vgez.

- A finlra kiutazunk Andyvel, hogy lben szortsunk a magyarok bszkesgrt! – mosolygott Tmea.
Viktor egyelre prbajellenfelre figyel, s nem tartja egy hls feladatnak, hogy duettben kell legyznie a trst.

– Elre flek, mert a prbajban olyan ember ellen kell versenyeznem, akit imdok, radsul duettben, ami egy olyan mfaj, ami csak akkor lehet j, ha tele van rzelemmel. Nagyon rossz helyzet s tnyleg nagyon j fej az ellenfelem, egy csupaszv n – meslt flelmeirl Viktor s elrulta, semmirt sem adn fel a magyar karrierjt.

– Az utbbi vekben sokat replk ide-oda, s szerintem ezt folytathatom gy. Lehet, hogy most Amerikban lesz a bzis egy ideig, de nagy klnbsg nem lesz. Ebben a hnapban sem vittem tlzsba, egy fellpsem volt itthon, a mai viszont ignyes volt, rengetegen eljttek, s jl reztk magunkat. J volt Lindval egytt nekelni s boldog vagyok, hogy neki is hatalmas sikere volt!

Lindt boszorknynak tartja Viktor

Kirly Linda mr kt ve prblja rbeszlni ccst, hogy induljon az amerikai tehetsgkutatban, de Viktor mindeddig hajthatatlan volt. Az nekesn viszont nem vrt tovbb, miutn volt egy lma s reggel az e-mail fikjban a Voice indulsrl szl rtest vrta.

– Boszorknynak hv azta is, de lesz, ami lesz alapon, fogtam s beneveztem. Amikor kaptuk az els visszajelzst, hogy akkor New Yorkban kellene az els meghallgatst megcsinlni, akkor szltam neki: Na Vik, most vagy soha! – meslte kacagva az nekesn, aki fontosnak tartja, hogy ccse szrnyat bontson vgre, s hogy popzenszknt minl tbb emberhez eljuttassa a zenjt.

 

(bors.hu)

 

 

Mg nincs hozzszls.
 

 

 
BIO
TWITTER
IG

 

LOG IN
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

NEWS
LYRICS
SHOWS


Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU